Üdvözöljük az Arad-Gyula Kapcsolataiért Egyesület honlapján!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves érdeklődő Barátaink!
Az egyesület Arad és Gyula város önkormányzatának már hosszú évek óta fennálló, és az 1990-es évek elejétől “Kézfogások” megnevezés alatt működő kapcsolata alapján jött létre. E kapcsolat keretében igen jó viszony alakult ki a Gyula Város Képviselő-testületébe a Gyulai Városbarátok Körének listájáról bejutott önkormányzati képviselők és Arad Város Képviselő-testületének számos tagja között. E jó kapcsolat keretében született meg az az ötlet, hogy nemcsak önkormányzati, hanem civil szervezeti szinten is célszerű lenne minél szorosabbra fűzni a két város közötti kapcsolatot.
Megállapodás jött létre arról, hogy létrejön mindkét városban egy-egy civil szervezet (egyesület), melynek
célja a városok közötti történelminek tekinthető kapcsolatok fenntartása, ápolása és erősítése;
a gazdaság, egészségügy, kultúra, oktatás, sport, idegenforgalom stb. területén. Ennek érdekében az ehhez szükséges infrastruktúra kiépítése, rendezvények szervezése, kiadványok megjelentetése és ismeretterjesztő tevékenység folytatása.
Az Arad-Gyula Kapcsolataiért Egyesület alapszabályának aláírására Gyulán, 2014. április hó 11. napján került sor, és 2014. május hó 8. napján a Gyulai Törvényszék az Egyesületet nyilvántartásba vette. Az Egyesület alapítói részben gyulai, részben aradi önkormányzati képviselők, továbbá a civil szervezeti életben aktívan részt vevő természetes személyek. Az egyesület elnökségébe részben gyulai, részben aradi lakosok, közöttük önkormányzati képviselők kerültek megválasztásra.
Szintén 2014. évben Aradon létrejött a Gyula és Arad Kapcsolataiért elnevezésű civil szervezet is, hasonló összetételű alapítói közreműködéssel és elnökségi összetétellel.
A két civil szervezet együttműködve és tevékenységét egyeztetve
szervezi és támogatja a céloknak megfelelő civil kapcsolatos minél szorosabb kiépítését a két városban.
Az eddigiekben sikerült megszervezni azt, hogy a két város fotóművészei és amatőr képzőművészei kölcsönösen bemutathassák városukat a másik város érdeklődő közönségének. Ennek keretében Aradon már kiállítást rendeztek a gyulai fotóművészek, és folyamatban van az aradiak gyulai bemutatkozásának szervezése, valamint a képzőművészek bemutatkozásának hasonló lebonyolítása is.
Elképzeléseink szerint szeretnénk a két város vállalkozásai számára biztosítani egymás megismerésének, lehetséges üzleti kapcsolatok kialakításának lehetőségét, Gyulán az aradi termékek, Aradon a gyulai termékek bemutatásának árusítással egybekötött lehetőségét először egy rövid, kb. egyhetes program keretében, és ennek sikere esetén folyamatos formában megszervezni. Elképzeléseink szerint felmérésre kerülnének a két város közötti idegenforgalommal kapcsolatos lakossági igények és ezek eredménye az idegenforgalomban érdekelt vállalkozók számára felhasználható lenne az eddiginél sikeresebb, a vendégek igényeit jobban kielégítő szolgáltatások megteremtése érdekében.
A két egyesület közötti folyamatos kapcsolattartás, munkamegbeszélések keretében természetesen
a tervek és elképzelések folyamatosan bővülnek és új elképzelésekkel egészülnek ki.
Mindezek forrásainak megteremtéséhez az egyesületi tagok részéről adott anyagi támogatáson túlmenően pályázati forrásokat is igyekszünk kihasználni, ennek keretében ez évben két pályázaton sikerült többszázezer forintos támogatást elnyernünk.