Bagyinszki Zoltán

Bevallom: egy kicsit „haza”, a mi felújításra váró műemlékeinkre is gondolva faggattam Bagyinszki Zoltánt (aki „mellesleg” gyulai vezető főtanácsos), hogyan készültek most bemutatott fotói, és miként sikerült Gyulának, Arad testvérvárosának gyönyörűen felújítania az elhagyatott kastélyt.

  • Abban a szerencsében részesültem, mint helyi lakos, fotós, hogy előttem zajlott az egész. A restaurálás elkezdése előtt (már szörnyű állapotban) végigfotóztam a kastélyt a pincétől a padlásig. Építkezés közben is végig fotóztam, s a különleges építési technológiákat is láthattam. Érdekes volt, például, amikor a talajba lefúrva a geotermikus fűtést készítették elő, vagy amikor a belső munkálatok során kiderült: a kastélyt egy elhagyott folyómederre építettek, a régi Körös-mederre, a fundamentumot tehát meg kellett erősíteni. Különleges technológiával a kastély alól szinte kiszivattyúzták a földet, annak helyére beton került. Különleges volt a tetőszerkezet kialakítása, vagy a végén – ami egy kicsit „megfogta” a befejezést és megemelte a költségvetést –, hogy a huszártoronynál megtalálták az eredeti török technológiát. Végül tavaly március közepén a kastély átadásra került.

Egy gondolat a belső kiállításról: sok kastély, sok szép műemlék, reneszánsz épület került felújítva átadásra, de hogy miként működtek ezek annak idején, arra példa, azt hiszem, csak Gyulán van. Úgy találták ki a kastély berendezését, hogy bemutatták az egykori életet – a tulajdonosoktól kezdve az inasokig, a lovászmesterig és a szakácsnőkig, a függőségi, alárendeltségi viszonyokat, a nagyon szigorú hierarchiát, a feladatköröket stb.

  • A berendezés, a bútorok stb. honnan vannak? Feltételezhetően a valamikoriak, legalábbis döntő többségük eltűnt, megsemmisült.
  • Részben gyulai, részben múzeumi tárgyak, részben legyártatták, részben kölcsön kaptuk őket. A legfontosabb szempont az volt, hogy a kornak megfelelőek legyenek.
  • Végül egy nem mellékes kérdés: hogyan sikerült a bizonyára nem olcsó helyreállításhoz szükséges pénzt összeszedni?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük