Az aradi Csiky Gergely Főgimnázium és a gyulai GYSZC. Harruckern Szakgimnázium diákjainak alkotásaiból láthatnak válogatást, amelynek témája nem más volt, mint Szántay Lajos mester, a városalakító műépítész.
Bejegyzések Események kategóriában:
Méltó tisztelet és emlékezés Szántay Lajos műépítész szecessziós munkássága előtt + FOTÓK
Arad ismét remek műalkotással gazdagodott. Lelkes lokálpatrióták, Bognár Levente ( a város alpolgármestere) érdemi közreműködésével február 23-án szobrot emeltek egy 100 éve született műépítésznek, aki meghatározóan vett részt a város mai arculatának kialakításában. Nevéhez közel 70 épület kapcsolódik.
Városi rendezvénynaptár – Gyula
2019. évi nagyrendezvények
Történelem, Művészet, Újjászületés Gyulán
Arad Város Önkormányzata és Gyula Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és Kedves Barátait
„TÖRTÉNELEM, MŰVÉSZET, ÚJJÁSZÜLETÉS GYULÁN”
CÍMŰ KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓJÁRA
Helyszín: Arad, Clio Galéria (Arad, Horia utca 10 szám)
Időpont: 2017. március 2-án (csütörtök), 17.00 óra
Bagyinszki Zoltán
Bevallom: egy kicsit „haza”, a mi felújításra váró műemlékeinkre is gondolva faggattam Bagyinszki Zoltánt (aki „mellesleg” gyulai vezető főtanácsos), hogyan készültek most bemutatott fotói, és miként sikerült Gyulának, Arad testvérvárosának gyönyörűen felújítania az elhagyatott kastélyt.
Az év első testvérvárosi rendezvénye Aradi kiállítás Gyula Schönbrunnjáról
Csütörtökön délután az aradi múzeum Klió termében nyílt meg Bagyinszki Zoltán gyulai fotóművésznek az Almásy-kastélyt megörökítő. Román és magyar nyelvű megnyitó beszédében Bognár Levente aradi alpolgármester a jelenlévőket, a gyulai vendégeket és a művészt üdvözölve „Gyula Schönbrunnjának” nevezte a most fotókon bemutatott, a közelmúltban csodálatosan felújított műemléket.
Arad-Gyula vállalkozók 2016.11.04
Arad-Gyula vállalkozói találkozó.
M E G H Í V Ó
Arad-Gyula Kapcsolat Kapcsolataiért Egyesület és az Aradi Kis és Közép Vállalkozásfejlesztő Központ /CEDIMMAR Alapítvány/ szervezésében megrendezésre kerülő,
Arad-Gyula vállalkozói találkozóra, melyre Önt tisztelettel meghívom