Az év első testvérvárosi rendezvénye Aradi kiállítás Gyula Schönbrunnjáról

Csütörtökön délután az aradi múzeum Klió termében nyílt meg Bagyinszki Zoltán gyulai fotóművésznek az Almásy-kastélyt megörökítő. Román és magyar nyelvű megnyitó beszédében Bognár Levente aradi alpolgármester a jelenlévőket, a gyulai vendégeket és a művészt üdvözölve „Gyula Schönbrunnjának” nevezte a most fotókon bemutatott, a közelmúltban csodálatosan felújított műemléket.

A gyulai várfürdő szomszédságában lévő Almásy-kastélyt Wenckheim-Almássy- vagy Harruckern–Wenckheim–Almásy-kastélyként is ismerik egykori birtokosaik, építtetőik révén; egy Almásy-gróf (házasság révén) csak a XIX. sz. vége felé vált tulajdonosává. A kastélyt 1725 körül kezdték építeni, az idők során többször megtoldották, átépítették, amíg jelenlegi formáját elnyerte.

Utolsó gazdája 1945-ig birtokolta, volt szovjet katonakórház, traktoros iskola, továbbképző központ, csecsemőotthon, hogy aztán több évtizedig elhagyatottan, erősen romlásnak indulva várja a jobb időket.

***

Szalai György, Gyula város képviselőtestületének (tanácsának) tagja Aradon elmondta: „A most látható fényképek, reprodukciók Gyula város legújabb gyöngyszemét, az Almásy-kastélyt mutatják be úgy, ahogy látjuk. Meg egy kicsit másképp… A látvány pillanatnyi rögzítésén a fotográfus már régen túllépett. A magabiztos képi látásmód-képességet gyakorolva meglátja a részleteket, üzeneteket, amiket megnagyít, megmutat számunkra.  Csodálkozzunk rá együtt! Ezt kéri az itt látható képekkel, biztosan megmutatva az esztétikum és a valóság egy szeletének harmóniáját. Nem nehézkedik rá a témára, könnyű marad, de éppen ezzel tudjuk körbejárni (repülni) a témát és örülni a látványnak. És annak, ami mögötte volt, van és lehet.” Szólt néhány mondat erejéig a művészről is: Bagyinszki Zoltán tagja a gyulai Székely Aladár Fotóklubnak, a Budapesti Városvédő Egyesületnek, a gyulai Október 23. Alapítványnak és az Arad–Gyula Egyesületnek, a kastélyokról készült fotói és könyvei révén a Magyar Történelmi Családok szervezete 1998-ban tiszteletbeli tagjává választotta. Munkáját, több évtizedes közművelődési tevékenységét 2009-ben a kulturális miniszter Wlassics Gyula-díjjal ismerte el. Honvédelemért ezüst fokozatot vehetett át és több városi kitüntetést is kapott.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük